Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 03. 10., h - 08:45
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 7 személyt fogtak el, akiket bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Az egyenruhások 29 személyt állítottak elő, ebből 10 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk közútjain a rendőrök 1 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amely súlyos sérüléssel végződött.

 

 

A rendőrségre érkezett bejelentés 2014. március 9-én 16 óra 30 perc körüli időben arról, hogy Hajdúböszörményben az egyik dűlőn egy lovas szekérrel lopják a fát. A járőrök a helyszínen tetten érték a tüzelővel megrakodott szekéren ülő két személyt, akik elismerték a lopást. Az egyenruhások tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt elfogták és a városi rendőrkapitányságra előállították az 59 és 34 éves férfiakat. A rendőrök a helyi lakosokat szabálysértési őrizetbe vették a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából.

 

 

Az egyik püspökladányi üzlet alkalmazottja telefonon tett bejelentést a rendőrségre 2014. március 9-én 16 óra körüli időben arról, hogy az áruvédelmi kapu jelzésének köszönhetően tetten értek egy férfit, aki a boltból egy fúrókészletet akart lopni. A biztonsági őrök visszatartották a 33 éves helyi lakost, akit a járőrök elfogtak és előállítottak a Püspökladányi Rendőrkapitányságra. Tulajodon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt az egyenruhások őrizetbe vették a férfit, aki 72 órán belül bíróság elé áll.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.