Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 03. 07., p - 08:03
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 5 személyt fogtak el, közülük 3 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 2 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 26 személyt állítottak elő, ebből 6 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 3 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek könnyű sérüléssel végződtek.

 

Az egyik hajdúböszörményi nagyáruházban 2014. március 5-én 17 óra körüli időben egy 33 éves férfi egy olcsóbb és egy drágább mobiltelefonnal állt be a kasszához, majd amikor az általa vásárolt és kifizetett termékeket a szatyrába pakolta, közben az értékesebb készüléket fizetés nélkül elrejtette.

A lopást rögzítette az üzlet kamerája, melyet a sértett feljelentésekor a nyomozók rendelkezésére bocsátott. A felvételnek köszönhetően a rendőrök azonosították a tolvajt, akit 2014. március 6-án 9 óra körüli időben elfogták és a kapitányságra előállítottak.

Az egyenruhások tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt őrizetbe vették a helyi lakost, aki 72 órán belül bíróság elé áll.

 

Az egyik tiszacsegei üzlet alkalmazottjai 2014. március 6-án 8 óra körüli időben tetten értek egy 54 éves férfit, aki egy terméket lopott el a boltból. A rendőrök a helyi lakost elfogták és előállították a Balmazújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatását őrizetbe vették a szabálysértőt.

A férfi a tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt gyorsított bírósági eljárás keretében 72 órán belül felel tettéért.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.