Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 03. 02., v - 08:53
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 8 személyt fogtak el, közülük 6 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellene érvényben lévő körözés alapján, 1 főt pedig az ország területén történő jogellenes tartózkodás miatt. Az egyenruhások 26 személyt állítottak elő, ebből 13 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk közútjain a rendőrök 1 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amely súlyos sérüléssel végződött.

 

 

A Debreceni Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást – szabadlábon hagyásuk mellett – három debreceni lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. március 1-jén 2 óra 15 perc körüli időben egy férfi zaklatni kezdett egy lányt Debrecenben, az egyik Piac utcai szórakozóhely előtt. A lány barátja ezzel az ismeretlen férfival szóváltásba keveredett, aminek az lett a vége, hogy a zaklató elszaladt. Pár perc múlva azonban az ismeretlen férfi két társával együtt visszatért és újra elkezdték a vitát, melyet követően a sértettet ököllel arcon ütötték, majd a támadók elmenekültek a helyszínről. Az esetről történt bejelentést követően a rendőrök a kapott személyleírás alapján az egyik közeli utcában elfogták a garázdákat, akiket a Debreceni Rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók a 27 éves K. Norbertet, a 19 éves B. Istvánt és a 18 éves B. Ákost gyanúsítottként hallgatták ki.  

 

 

Az ártándi határátkelőhelyen 2014. március 1-jén 7 órakor egy moldáv állampolgárságú férfi igazoltatásakor megállapítást nyert, hogy tiltott határátlépés szabálysértést követett el, mivel úgy lépett be az ország területére, hogy jogszerű tartózkodásra jogosító érvényes okmánnyal nem rendelkezett. A rendőrök a 30 éves férfit előállították a Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltségre, ahol meghallgatták. Az egyenruhások a szabálysértőt a további eljárás lefolytatása céljából a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Észak-alföldi Igazgatóságára vitték.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.