Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 02. 23., v - 08:11
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 4 személyt fogtak el, közülük 3 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellene érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 21 személyt állítottak elő, ebből 4 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 3 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 1 súlyos és 2 könnyű sérüléssel végződött.

 

 

Az egyik debreceni nagyáruházba 2014. február 22-én 10 óra körüli időben bement egy férfi, majd az üzletben élelmiszert rejtett a ruházatába és fizetés nélkül távozott. A biztonsági őrök észleleték a lopást, ezért értesítették a rendőrséget és visszatartották a debreceni lakost.

A járőrök a helyszínen elfogták és a kapitányságra előállították a 61 éves férfit, akit meghallgatását követően tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából őrizetbe vettek az egyenruhások.

 

 

A tiszacsegei körzeti megbízotthoz érkezett 2014. február 22-én 13 óra 10 perckor bejelentés arról, hogy az egyik üzletben egy férfit lopáson értek tetten az alkalmazottak.

A rendőrök a helyszínen elfogták a 20 éves helyi lakost, akit a tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt előállítottak a Balmazújvárosi Rendőrkapitányságra.

A szabálysértőt – meghallgatását követően – a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából őrizetbe vették az egyenruhások.

 

 

A rendőrök 2014. február 22-én 22 óra 30 perc körüli időben Hajdúnánáson, a Béke utcán igazoltattak egy helyi lakost. Az egyenruhások az intézkedés során megállapították, hogy a 21 éves férfi ellen a Hajdúböszörményi Járásbíróság elfogatóparancsot bocsátott ki. B. Lászlót a járőrök elfogták és előállították a Hajdúnánási Rendőrkapitányságra, ahol bűnügyi őrizetbe vették.

 

 

A Debreceni Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást két hajdúnánási fiatal ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a 20 és 21 éves fiúk 2014. február 23-án 1 óra körüli időben, Debrecenben, a Hal közben szóváltásba keveredtek egy másik társasággal, akik közül két férfit a vita hevében a gyanúsítottak megütöttek, megrúgtak. K. Zsoltot és Gy. Gergőt a rendőrök a helyszín közelében elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.