Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 02. 17., h - 09:42
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 11 személyt fogtak el, közülük 10 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellene érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 39 személyt állítottak elő, ebből 4 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk illetékességi területén az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem jutott a rendőrség tudomására.

 

 

Debreceni Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyása mellett – indított nyomozást K. László ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2014. február 16-án 15 óra 30 perc körüli időben bement egy debreceni nagyáruházba, ahol egy farmernadrág és egy üveg szeszesital áruvédelmi eszközét a próbafülkében eltávolította, majd a nadrágot felvette, az italt a táskájába rejtette és az üzletből fizetés nélkül távozott. Ezt követően a tolvaj 20 óra 40 perckor ismét visszatért a boltba, ahonnan egy kabátot és egy újabb üveg szeszesitalt akart eltulajdonítani úgy, hogy az áruvédelmi eszközöket a termékekről eltávolította, azonban a biztonsági őrök észleltél a lopást és telefonon értesítették a rendőrséget. A helyszínre érkező járőrök elfogták és a kapitányságra előállították a 33 éves férfit. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a helyi lakost, aki beismerő vallomást tett.

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.