Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 02. 06., cs - 08:31
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 7 személyt fogtak el, közülük 5 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 2 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 27 főt állítottak elő, közülük 7 személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk illetékességi területén az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem jutott a rendőrség tudomására.

 

 

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét telefonon hívta 2014. február 5-én 11 óra körüli időben egy debreceni lakos, aki szomszédjával vitába keveredett.

A bejelentő elmondta, hogy tűzifát pakolt az udvara előtt, amikor haragosa szidni kezdte, később pedig mögé lépett és hátulról egy vascsővel fejen vágta. A sértett megszédült, összeesett, majd bement házába és értesítette a rendőrséget.

A járőrök lakásán elfogták és a kapitányságra előállították a 64 éves szomszédot, akit gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók.

J. György ellen – szabadlábon hagyása mellett – garázdaság bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Debreceni Rendőrkapitányság folytatja a nyomozást.

 

 

A rendőrséget hívta egy nyíradonyi közintézmény dolgozója 2014. február 5-én 13 óra 50 perc körüli időben, mivel valaki ellopta az asztalán hagyott telefonját, amíg ő kiment az irodából. A bűncselekményt rögzítette a biztonsági kamera.

A nyomozók a tudomásukra jutott információknak köszönhetően fél órán belül elfogtak és a kapitányságra előállítottak egy a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 19 éves helyi lakost.

A rendőrök kihallgatták H. Márkot, aki elismerte a lopás vétség elkövetését, amely miatt vele szemben – szabadlábon hagyása mellett – a Nyíradonyi Rendőrőrs folytatja a nyomozást.

 

 

A járőrök 2014. február 5-én 14 óra 20 perckor Debrecenben igazoltattak egy 18 éves fiút. C. Dánielről a rendőrök megállapították, hogy lopás vétség elkövetése miatt a Debreceni Járásbíróság korábban elfogatóparancsot bocsátott ki ellene. A helyi lakost az egyenruhások elfogták, előállították a kapitányságra, ahol bűnügyi őrizetbe vették.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.