Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 02. 01., szo - 07:39
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ismét körözötteket fogtak megyénkben.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 9 személyt fogtak el, közülük 5 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 4 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 20 főt állítottak elő, közülük 1 személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 2 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek könnyű sérüléssel végződtek.

 

 

A járőrök 2014. január 31-én 23 óra körüli időben, Debrecenben elfogtak, egy mikepércsi férfit, aki ellen a Debreceni Törvényszék BV. Csoportja bocsátott ki elfogatóparancsot. A 24 éves R. Milánt a rendőrök előállították a kapitányságra, majd őrizetbe vették.

 

A rendőrök 2014. január 31-én, Hajdúnánáson igazoltattak egy helyi lakost. Az intézkedés során a járőrök megállapították, hogy a 48 éves helyi férfit a Hajdúböszörményi Járásbíróság körözi. Az egyenruhások B. Attilát elfogták, a kapitányságra előállították. Rajta kívül egy sárrétudvari lakost is őrizetbe vettek a megye illetékességi területén. R. Dánielt a püspökladányi egyenruhások kerítették kézre. A 34 éves férfi ellen a Jászberényi Járásbíróság bocsátott ki korábban elfogatóparancsot.

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.