Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 01. 31., p - 08:26
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 4 személyt fogtak el, közülük 2 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 2 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 34 főt állítottak elő, közülük 7 személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

 

Megyénk illetékességi területén az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem jutott a rendőrség tudomására.

 

 

 

A Debreceni Rendőrkapitányság tiltott prostitúció szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást egy 26 és egy 17 éves nő ellen. A debreceni lakosokat a járőrök 2014. január 30-án délután érték tetten a debreceni Nagyerdőn, ahol szexuális szolgáltatást kínáltak anyagi ellenszolgáltatásért az arra közlekedőknek. A rendőrök a szabálysértőket elfogták, a kapitányságra előállították és meghallgatásukat követően őrizetbe vették őket a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából.

 

 

A körzeti megbízottak 2014. január 30-án 10 óra körüli időben, Debrecenben a Víztorony utcán igazoltattak egy 46 éves férfit, akiről olyan információjuk volt, hogy körözik. Az egyenruhások az intézkedés során megállapították, hogy a helyi lakos ellen a Debreceni Rendőrkapitányság a közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt korábban elfogatóparancsot adott ki. A rendőrök elfogták és a kapitányságra előállították D. Csabát, akit a nyomozók gyanúsítottként kihallgattak és őrizetbe vettek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.