Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 01. 25., szo - 08:44
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 4 személyt fogtak el, közülük 3 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellene érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 23 főt állítottak elő, közülük 1 személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 2 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 1 súlyos, 1 könnyű sérüléssel végződött.

 

 

Egy debreceni lakos 2014. január 24-én 14 óra 25 perc körüli időben telefonon értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét arról, hogy egy ismeretlen férfi egy a Mikepércsi úton található lakás ajtaját veri, rugdossa és az ott lakóval dulakodni kezdett. A bejelentést követően a helyszínre érkező járőrök elfogták a garázdát, akit a kapitányságra előállítottak. A nyomozók a 43 éves V. Józsefet gyanúsítottként hallgatták ki.

A helyi férfival szemben – szabadlábon hagyása mellett – a Debreceni Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

 

 

Debrecenben, a Csapó utcán található egyik áruházban egy 16 éves fiú úgy próbálta meg a ruhaneműt kivinni a boltból, hogy az áruvédelmi eszközt kivágta. A biztonsági őrök azonban tetten érték és a rendőrök kiérkezéséig visszatartották a tolvajt. A járőrök a helyi lakost elfogták és előállították a kapitányságra, ahol a nyomozók a fiatalkorút gyanúsítottként hallgatták ki. A Debreceni Rendőrkapitányság vele szemben – szabadlábon hagyása mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.