Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 01. 21., k - 08:35
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 2 személyt fogtak el, közülük 1 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellene érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 25 főt állítottak elő, közülük 5 személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 2 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek könnyű sérüléssel végződtek.

 

 

A járőrök 2014. január 20-án 12 óra 15 perc körüli időben a 4. számú főút hajdúhadházi szakaszán tetten értek egy nyírmihálydi lakost, aki szexuális szolgáltatást kínált az arra közlekedőknek. A rendőrök elfogták és a kapitányságra előállították a szabálysértőt. A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság tiltott prostitúció szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást a 28 éves nő ellen.

 

 

A Debreceni Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai 2014. január 20-án 14 óra körüli időben a Rakovszky Dániel utcán egy helyi férfit fogtak el, akivel szemben a Debreceni Törvényszék BV. Csoportja bocsátott ki elfogatóparancsot. A 36 éves M. Zoltánt a rendőrök bűnügyi őrizetbe vették.

 

 

Egy debreceni áruházból érkezett bejelentés a rendőrségre 2014. január 20-án 14 óra körüli időben arról, hogy az üzlet biztonsági őrei egy férfit lopáson értek tetten. A 46 éves helyi lakos az üzletben két tisztítószert rejtett el táskájába, majd fizetés nélkül távozott a boltból, azonban az őrök észlelték a cselekményt és visszatartották őt. A rendőrök a helyszínen elfogták, a kapitányságra előállították és meghallgatták a szabálysértőt. Az őrizetbe vett férfi az általa elkövetett tulajdon elleni szabálysértés – lopás – miatt 72 órán belül bíróság elé áll.

 

 

A debreceni járőrök 2014. január 20-án 22 óra körüli időben az egyik helyi nagyáruházban elfogtak egy 33 éves férfit, akit a biztonsági őr ért tetten, amint az üzletben illatszereket rejtett kabátjába, majd a termékekkel fizetés nélkül távozott. A rendőrök a helyi lakost előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatták és szabálysértési őrizetbe vették. Az eljárás alá vont férfi a tulajdon elleni szabálysértés – lopás – miatt 72 órán belül bíróság elé áll.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.