Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 01. 07., k - 08:14
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 14 személyt fogtak el, közülük 11 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 2 főt az ország területén történő jogellenes tartózkodásuk miatt, 1 főt az ellene érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 36 főt állítottak elő, közülük 7 személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

 

Megyénk közútjain 4 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, amelyek közül 2 súlyos és 2 könnyű sérüléssel végződött.

 

 

Az ártándi határátkelőhelyen 2014. január 6-án 4 óra 30 perc és 6 óra körüli időben egy-egy moldáv állampolgár jelentkezett kilépésre. A 60 és 62 éves külföldi nők igazoltatásakor megállapítást nyert, hogy tiltott határátlépés szabálysértést követtek el, mivel jogszerű tartózkodásra jogosító érvényes okmánnyal nem rendelkeztek. A rendőrök a szabálysértőket előállították a Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltségre, ahol meghallgatták, majd a további eljárás lefolytatása céljából a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Észak-alföldi Igazgatóságára vitték őket.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.