Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2014. 01. 04., szo - 08:53
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 5 személyt fogtak el, közülük 3 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 2 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 37 főt állítottak elő, közülük 3 személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 2 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek könnyű sérüléssel végződtek.

 

 

A Debreceni Rendőrkapitányság tiltott prostitúció szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást egy 23 éves nő ellen. A nyíracsádi lakost a járőrök 2014. január 3-án 11 óra 40 perc körüli időben a debreceni Sámsoni úton tetten érték, miközben tiltott helyen, szexuális szolgáltatást kínált az arra közlekedőknek. A rendőrök a szabálysértőt elfogták, a kapitányságra előállították és meghallgatását követően őrizetbe vették a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából.

 

 

A járőrök 2014. január 3-án 19 óra 25 perc körüli időben, Debrecenben igazoltattak egy 16 éves lányt. Az intézkedéskor kiderült, hogy fiatalkorú ellen a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság által lopás vétség elkövetése miatt kiadott elfogatóparancs van érvényben. A rendőrök a hosszúpályi lakost elfogták, a kapitányságra előállították és bűnügyi őrizetbe vették.

 

 

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. január 3-án 20 óra 40 perckor telefonon állampolgári bejelentés érkezett a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére arról, hogy ismeretlen tettesek egy Debrecen külterületén – Apafa mellett – található erdőből engedély nélkül több fát kivágtak. A helyszínre irányított járőrök a két fatolvajt elfogták és a kapitányságra előállították. A nyomozók a 26 éves esztári M. Attilát és a 45 éves hajdúböszörményi E. Lászlót gyanúsítottként hallgatták ki.

A Debreceni Rendőrkapitányság ellenük – szabadlábon hagyásuk mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.