Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2013. 12. 23., h - 09:05
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 11 személyt fogtak el, akiket bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Az egyenruhások 29 főt állítottak elő, közülük 9 személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

 

Megyénk közútjain a rendőrök 3 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek könnyű sérüléssel végződtek.

 

 

 

A rendelkezésre álló adatok szerint 2013. december 22-én 0 óra 40 perc körüli időben, Debrecenben a Dósa Nádor téren négy férfi előzetes szóváltást követően ököllel bántalmazott három helyi lakost. Az esetről történt bejelentést követően a rendőrök elfogták és a kapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható garázdákat. A nyomozók a 23 éves K. Norbertet, a 23 éves K. Mátét, a 23 éves E. Rolandot és a 28 éves F. Attilát gyanúsítottként hallgatták ki.

A debreceni lakosok ellen – szabadlábon hagyásuk mellett – garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatja.

 

 

 

Egy hencidai lakos 2013. december 22-én 11 óra 34 perckor telefonon értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét arról, hogy a háza udvarán található tyúkólnak a lakatját ismeretlenek lefeszítették és onnan több baromfit tulajdonítottak el.

A helyszínre érkező rendőrök megkezdték az adatgyűjtést és tanúkutatást a tettesek azonosítása és felkutatása érdekében. A járőrök rövid időn belül elfogtak és a kapitányságra előállítottak egy 16 éves fiatalkorút, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. A nyomozók a helyi fiút gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették. Társát a 28 éves R. Rolandot is elfogták és előállították az egyenruhások, akit a nyomozók gyanúsítottként kihallgattak. A helyi lakos az eljárás jelen szakaszában szabadlábon védekezhet.

Velük szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nyomozást a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság folytatja.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.