Hírek Fejér megyéből

2019. 07. 17., sze - 09:01
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Folyamatban lévő bűnügyekben és körözés alapján történt elfogások, kihallgatások.

Rezi külterületén 2019. július 16-án délután a rendőrök elfogtak egy 22 éves hévízi lakost, akit a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, egy folyamatban lévő bűnügyben állítottak elő. A férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A bicskei járőrök 2019. július 16-án reggel Bicske belterületén, egy cég telephelyén ellenőriztek egy 64 éves bicskei lakost, akit a Bicskei Rendőrkapitányságra előállították, ahol a férfit egy közlekedési bűncselekmény miatt folyamatban lévő eljárásban gyanúsítottként hallgattak ki,  majd szabadon bocsátottak.

Szintén a Bicskei Rendőrkapitányság egyenruhásai állítottak elő Bicskén, az 1-es számú főút melletti parkolóból egy 46 éves helyi lakost 2019. július 16-án délben. A férfit súlyos testi sértés bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, majd szabadon bocsátották.

A Gárdonyi Rendőrkapitányság járőrei 2019. július 16-án éjszaka Baracskán igazoltattak egy 45 éves férfit, akiről megállapították, hogy ellene a Szigetvári Rendőrkapitányság elfogatóparancsot bocsátott ki. A körözött személyt a rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Üzemben az óbudai traffiboxok

A főváros III. kerületében 2024 szeptemberétől működő sebességmérő készülékek egy hónap alatt több mint 1800 sebességtúllépést rögzítettek.

 

Miért volt ennyi rendőr a belvárosban?

93 rendőr, polgárőrök és a BKK taxiellenőrei tartottak ismét átfogó ellenőrzést Budapest V., VI. és VII. kerületében szombatra virradó éjszaka. 734 igazoltatást hajtottak végre, kilenc embert elfogtak vagy előállítottak.

 

Közös a cél

Új szintet lépett az érzékenyítés Tolna vármegyében.

 

14 perc alatt elfogták

A gyors bejelentésnek és rendőri reagálásnak köszönhetően hamar kézre került az a férfi, aki három autót is feltört az éjszaka Pécsett.

 

Megbízás és kinevezés

A Jászberényi Rendőrkapitányságot és a Tiszafüredi Rendőrkapitányságot érintik a változások.