Hírek Békés megyéből

2021. 01. 02., szo - 08:03
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset, előállítások és őrizetbe vétel.

Eleken, a Kétegyházi úton, 2021. január 1-jén 10 óra körül összeütközött két személygépkocsi. A balesetben mindkét jármű vezetője könnyű sérülést szenvedett.

Otthonában rosszul lett egy férfi 2021. január 1-jén este Füzesgyarmaton. Miután mentőt hívtak hozzá kiderült, hogy súlyos, életveszélyes sérülése van. Előző nap egyik ismerőse járt nála, a gyanú szerint ő bántalmazhatta. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága a 21 éves füzesgyarmati férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette és vizsgálja a történtek körülményeit.

Dévaványán, a Zrínyi Miklós utcában, 2021. január 1-jén 5 óra 45 perc körül összeszólalkozott két férfi. A magánéleti probléma miatt kialakult és dulakodásig, verekedésig fajult konfliktusba két rokon is bekapcsolódott. Egy férfi ki akarta békíteni a veszekedőket, de őt az egyik verekedő egy vasrúddal megütötte. A rendőrök a négy férfi előállították a Gyomaendrődi Rendőrőrsre, ahol nyomozás indult. Ennek keretében tisztázzák majd a konfliktus körülményeit és azt, hogy kinek milyen szerepe volt abban.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.