Hírek Békés megyéből

2020. 03. 27., p - 08:59
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset Békés külterületén és bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt történt előállítás Körösladányban, illetve Sarkadon.

Békés külterületén, 2020. március 26-án 9 óra 30 perc körül egy személygépkocsi előzés közben letért az útról és egy árok falának ütközött. A mentők a jármű vezetőjét és utasát könnyű sérüléssel vitték kórházba. A baleset okát és körülményeit a Békéscsabai Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Szeghalmi Rendőrkapitányság rendőrei 2020. március 26-án előállítottak egy férfit, mert a gyanú szerint lopott egy körösladányi ház udvaráról. A 26 éves férfi ellen büntetőeljárás indult.

Lopásokkal és más bűncselekményekkel gyanúsítható nőt állítottak elő és hallgattak ki 2020. március 26-án a Sarkadi Rendőrkapitányság rendőrei. A 39 éves sarkadi nő korábban egy lépcsőházból táskát, egy társasház tárolójából pedig kerékpárt lopott. Emellett Sarkadon, több helyen erőszakosan viselkedett, mások előtt kiabált.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ingatlanokra utaztak

A gyanúsítottak különböző ürügyekkel verték át áldozataikat, így több mint 200 millió forint kárt okoztak. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.