Hírek Békés megyéből

2019. 08. 07., sze - 09:10
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közlekedési balesetek, közokirat-hamisítás és ittas járművezetés gyanúja miatt történt rendőri intézkedések.

Békés megyében, 2019. augusztus 6-án három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Orosházán, a Gyopárosi úton, 10 óra 30 perc körül összeütközött két személygépkocsi, az egyik autó vezetője könnyű sérülést szenvedett. Kunágota külterületén, 12 óra 37 perckor egy személygépkocsi összeütközött egy elé kanyarodó kerékpárossal. A kerékpáros férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. Szarvas külterületén, 14 óra 40 perckor összeütközött két személygépkocsi, a balesetnek egy könnyű és egy súlyos sérültje van.

A gyulai közúti határátkelőhelyen 2019. augusztus 6-án 19 óra 30 perc körül egy német honosságú személygépkocsival belépésre jelentkezett egy román állampolgár. A férfi egy belga vezetői engedélyt adott át az ellenőrzését közösen végző magyar és román határrendészeknek, akik megállapították, hogy az okmány hamisítvány. A 43 éves román állampolgár ellen a román hatóság indított eljárást.

Ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök 2019. augusztus 6-án, Sarkadon és Csanádapácán. Sarkadon, a Losonczi utcából 16 óra 45 perc körül állítottak elő egy személygépkocsi-vezetőt, mert az alkoholszonda ittasságot jelzett nála. Csanádapácán, a Széchenyi utcában pedig egy 19 óra 20 perckor igazoltatott, szintén személygépkocsival közlekedő férfinál lett pozitív a légalkoholmérés eredménye. Mindkét esetben további két mérés is megerősítette az ittas járművezetés gyanúját, ezért a rendőrök elvették a férfiak vezetői engedélyét és büntetőfeljelentést tettek ellenük.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.