Hírek Bács-Kiskun megyéből

2019. 08. 07., sze - 09:48
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

 

A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások 2019. augusztus 6-án 0 óra és 24 óra között egy külföldit tartóztattak fel Hercegszántó közigazgatási területén. A magát iráni állampolgárnak valló férfi sem személyazonosságát, sem magyarországi tartózkodása jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudta igazolni, ezért visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Ugyanebben az időszakban a szolgálatban lévő állomány Tompa külterületén négy migránst akadályozott meg abban, hogy jogellenesen Magyarország területére lépjenek.

Megyénkben az elmúlt 24 órában két súlyos sérüléssel járó, valamint tíz anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Három sofőrt ittas járművezetés gyanúja miatt vér-vizelet mintavételre állítottak elő. 

Ezen a napon az egyenruhások tíz személyt fogtak el, valamint tizennégy előállításáról intézkedtek. Közülük négyen bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai 15 óra 25 perckor szabálysértési őrizetbe vettek egy 35 éves jászkarajenői férfit, aki Tiszaalpár belterületén az általa vezetett személygépkocsival úgy vett részt a közúti forgalom, hogy őt a Ceglédi Rendőrkapitányság a járművezetéstől jogerősen eltiltotta.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kiszűrve

Német hatóságok által körözött autót foglaltak le a nyomozók Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Ittasan vezetni veszélyes

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonkét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminckilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

A nyomozók nem engedték kihűlni a nyomokat

A szerencsi rendőrök – közel – két évvel ezelőtti rablás ügyében végzett kitartó nyomozásukkal törlesztették azt az adósságot, melynek során őrizetbe vették egy bodrogkeresztúri idős nő bántalmazóját.