Hírek Bács-Kiskun megyéből

2019. 07. 01., h - 07:48
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök és honvédok 2019. június 30-án 0 óra és 24 óra között Hercegszántó közigazgatási területén 25 külföldi személyt tartóztattak fel, akik indiai, pakisztáni, szír, iraki és iráni állampolgárnak vallották magukat. Az illegális migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért az egyenruhások visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

 

Tegnap a megyében szolgálatot teljesítő állomány 8 személyt fogott el, illetve 6 előállításáról intézkedett. Öten bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai 2 óra 20 perckor bűnügyi őrizetbe vették F. Istvánt. A 47 éves kecskeméti lakos ellen a Kecskeméti Törvényszék elfogatóparancsot bocsátott ki.

 

Megyénkben az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel járó, valamint négy anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén történt rendőri intézkedés. Egy gépjárművezetőt vér-vizelet mintavétel miatt állítottak elő a járőrök. 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.