Hírek Bács-Kiskun megyéből

2019. 09. 17., k - 08:18
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy elektromos kerékpárt vezető nő sérült meg abban a balesetben, amely Kecskemét belvárosában történt.

 

A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő állomány 2019. szeptember 16-án 0 óra és 24 óra között három illegális migránst akadályozott meg abban, hogy jogellenesen az ország területére lépjenek.

 

A tegnapi napon a járőrök hét személyt fogtak el, és további nyolc előállításáról intézkedtek. Közülük öten bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak.

A kecskeméti rendőrök 16 óra 40 perckor gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából szabálysértési őrizetbe vettek egy 23 éves helyi lakost. A férfi annak ellenére közlekedett autójával a megyeszékhelyen, hogy őt a vezetéstől eltiltották.

Szintén a kecskeméti egyenruhások vették bűnügyi őrizetbe azt a 27 éves férfit, aki ellen a törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja elfogatóparancsot bocsátott ki.

 

Megyénkben az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel járó, valamint négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Egy sofőrt ittas vezetés gyanúja miatt vér-vizelet mintavételre előállítottak.

Kecskemét belterületén, az Aradi Vértanúk terén közlekedett 7 óra 52 perckor egy 30 éves férfi egy Ford Mondeo típusú személygépjárművel. A helyszíni szemle adatai alapján az Irinyi utcai kereszteződéshez érve nem vette figyelembe a részére kihelyezett „Elsőbbségadás kötelező” közúti jelzőtábla utasítását, és nem biztosított elsőbbséget a védett úton haladó elektromos kerékpárosnak, ezért összeütköztek. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a kerékpárt vezető 65 éves asszony súlyos sérülést szenvedett.

 

1

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.