Hír Fejér megyéből

2021. 05. 23., v - 07:00
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Eltiltott sofőrrel szemben intézkedtek a rendőrök.

A járőrök Füle belterületén ellenőriztek 2021. május 22-én nem sokkal éjfél után egy személygépjárművet és annak vezetőjét. Az intézkedés során a helyi lakosról kiderült, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezik, mivel azt korábban már bevonták tőle és több a Székesfehérvári Rendőrkapitányság, valamint a Székesfehérvári Járásbíróság által kiadott érvényben levő eltiltása is van. Az egyenruhások a 33 éves férfit előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét az eltiltás hatálya alatti járművezetéssel kapcsolatos jogszabályi változásra, amely szerint 2021. május 14-e óta aki járművezetéstől eltiltás hatálya alatt, annak érvényesülési körébe tartozó járművet vezet, bűncselekményt követ el.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Emberölés

Egy 66 éves férfit őrizetbe vettek a Pest vármegyei nyomozók.

 

Jogesettár

Őrizetben a férfi, aki a zuglói rendőrök gyanúja szerint lopott autóval, ittasan okozott baleset a főváros XIV. kerületében, majd menekülése közben egy kerékpárt is megpróbált ellopni.