Heves megyei összesítő

2019. 10. 02., sze - 13:45
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései.

Heves megyében az elmúlt 24 órában négy közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. A balesetek közül egy sérüléssel végződött, három esetben anyagi kár keletkezett.

A szolgálatot ellátó állomány hét személyt fogott el, közülük két főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja, öt főt az ellene kiadott körözés alapján. Biztonsági intézkedés egy esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.