Heves megyei összesítő

2019. 08. 05., h - 14:30
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései.

Heves megyében az elmúlt 24 órában négy közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. A balesetek közül egy sérüléssel végződött, három esetben anyagi kár keletkezett.

A szolgálatot ellátó állomány három személyt fogott el, közülük két főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja, egy főt az ellene kiadott körözés alapján. A járőrök hat ittas járművezetővel szemben intézkedtek. Biztonsági intézkedés egy esetben történt.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy hazánkban zéró tolerancia van érvényben, mely a gépjárművezetőkre vonatkozóan a szeszes ital fogyasztásának teljes tilalmát jelenti, a jármű vezetése előtt és alatt egyaránt. Az ittas járművezetés növeli a balesetek bekövetkezésének kockázatát. Aki ittasan vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, mert nemcsak saját magát, hanem a közlekedés más résztvevőit is veszélyezteti!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kiszűrve

Német hatóságok által körözött autót foglaltak le a nyomozók Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

A nyomozók nem engedték kihűlni a nyomokat

A szerencsi rendőrök – közel – két évvel ezelőtti rablás ügyében végzett kitartó nyomozásukkal törlesztették azt az adósságot, melynek során őrizetbe vették egy bodrogkeresztúri idős nő bántalmazóját.

 

Ittasan vezetni veszélyes

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonkét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminckilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.