Heves megyében történt

2022. 10. 26., sze - 08:32
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

Az elmúlt 24 órában egy halálos kimenetelű, kettő személyi sérüléssel és kettő anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába.

A rendőrök egy személyt fogtak el az ellene érvényben lévő körözés alapján, továbbá bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt három főt állítottak elő.

A halálos közlekedési baleset tegnap 17 óra körül történt Tarnaszentmiklós közelében, a 3209-es úton. Egy személygépkocsi vezetője elütött egy kerékpáros férfit, aki a helyszínen elhunyt.

Besenyőtelek közelében tegnap reggel egy személyautóval közlekedő férfi sérült meg, miután megcsúszott a nedves úton és összeütközött egy másik járművel.

Egy gyalogos a délutáni órákban lelépett az útra Egerben, az Alvégi úton, majd elsodorta őt egy arra közlekedő személygépkocsi, melynek következtében a nő megsérült.

A rendőrök büntetőeljárást indítottak két sofőr ellen, akik úgy ültek a volán mögé, hogy bíróság a járművezetéstől eltiltotta őket.

Előzzék meg a tragédiákat! Mindig figyelmesen, a közlekedési szabályokat betartva közlekedjenek!

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Túl szép volt az ingatlanmese

A bűnszövetség tagjai mégis több száz embert tudtak átverni azzal, hogy jóval a piaci ár alatt tudnak megszerezni árverésre bocsátott lakásokat és házakat.

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.