Heves megyében történt

2022. 09. 10., szo - 10:46
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései, balesetei.

Az elmúlt 24 órában kettő személyi sérüléssel és kettő anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába.

A rendőrök bűncselekmény elkövetésén négy főt értek tetten, és három személy fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt egy személyt állítottak elő és két ittas járművezetővel szemben intézkedtek. Biztonsági intézkedés egy esetben történt.

Az egyik személyi sérüléses baleset 2022. szeptember 9-én 2 óra 40 perc körül történt az M3-as autópályán, Kerekharaszt térségében, ahol egy kisbusz és egy tehergépkocsi ütközött össze. Négyen sérültek meg a kisbusz utasai közül. A baleset további körülményeit a Hatvani Rendőrkapitányság vizsgálja.

Tarnabodon, tegnap délután egy fiú sérült meg, aki egy fasor takarásából kiszaladt az útra és egy jármű elsodorta.

Egy budapesti lakost gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók közokirat-hamisítás bűntett gyanúja miatt, mert a Szihalom belterületén történő igazoltatásakor olyan forgalmi engedélyt adott át, melyben a jármű műszaki érvényességének idejét korábban tollal átjavította.

A rendőrök büntetőeljárást indítottak három sofőr ellen, akik úgy ültek a volán mögé, hogy bíróság a járművezetéstől eltiltotta őket.

Egerben pedig egy kerecsendi lakos úgy közlekedett személygépkocsival, hogy nem rendelkezett vezetői engedéllyel. Őt az intézkedést követően szabálysértési őrizetbe vették.

Fontos, hogy járművet az vezethet, aki a jármű vezetésére érvényes engedéllyel rendelkezik!

A hatályos magyar jogszabály szerint, aki közúti forgalomban gépi meghajtású járművet úgy vezet, hogy a vezetéséhez szükséges hatósági engedéllyel nem rendelkezik, engedély nélküli vezetés szabálysértését követ el.

A vezetéstől való eltiltás egy szankció a közlekedési normák és szabályok megsértőivel szemben, amit leggyakrabban ittas járművezetéssel, baleset okozásával, valamilyen súlyos szabályszegéssel vagy az előéleti büntetőpontok halmozásával lehet elérni. A hatóságok így próbálják távol tartani a forgalomtól a közlekedőre veszélyt jelentő sofőröket. Az eltiltás hatálya alatti vezetés korábban szabálysértésnek minősült, azonban 2021. május 14-től a jogalkotó a bűncselekmények közé emelte ezt a jogsértést, amelynek így a korábbinál súlyosabb az elbírálása.

Felhívjuk továbbá a járművezetők figyelmét, hogy, aki ittasan közlekedik, az a saját és mások életét is veszélyezteti!

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.