Hétvégi összesítő Heves megyéből

2021. 08. 30., h - 10:49
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt hétvége eseményei.

Az elmúlt 48 órában öt személyi sérüléssel és négy anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába.

A szolgálatot ellátó állomány három személyt fogott el az ellenük kiadott körözés alapján. A rendőrök bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt hét főt állítottak elő és három ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

Felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy körültekintően vezessenek, továbbá szeszes ital fogyasztását követően soha ne üljenek a volán mögé, mert ezzel növelik a balesetek bekövetkezésének a lehetőségét!

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Életmentés a rakparton

Megállt a szíve egy idős nőnek a budapesti alsó rakparton kedden délelőtt. Az ünnepi rendezvények biztosításában részt vevő rendőrök azonnal megkezdték az újraélesztését, amit a perceken belül a helyszínre érő mentők folytattak. Az asszonyt stabil állapotban vitték kórházba.