Hétvégi országos összesítő

2023. 01. 23., h - 07:23
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Az elmúlt három nap eseményei számokban.

Magyarország területén a 2023. január 20-án 0 óra és január 22-én 24 óra közötti időszakban a rendőrök összesen 90 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből kettő halálos kimenetelű balesetben két ember vesztette életét, 21 súlyos és 67 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 541 személyt fogott el, közülük 102 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 203 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 468 embert állítottak elő, köztük 202 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 16 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 266 esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.