Hétvégi események Vas vármegyéből

2023. 01. 16., h - 07:54
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három ittas járművezető okozott balesetet Vas vármegyében, őket az egyenruhások előállították. Tizennégy balesetnél is helyszíneltek a vármegyei rendőrök az elmúlt három napban.

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságra a 2023. január 13-án 5 óra és 2023. január 16-án 5 óra közötti időben egy, súlyos és négy könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Munkatársaink kilenc, anyagi kárral végződött közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Az elmúlt három napban a Vas vármegyei rendőrök négy, olyan sofőrt is igazoltattak, akik szeszes ital fogyasztását követően ültek a volán mögé. Hárman közülük közlekedési balesetet is okoztak.

Egy helyi sofőr pénteken, a kora reggeli órákban, Szombathelyen, a Szily János utca és a Petőfi Sándor utca kereszteződésében okozott anyagi kárral végződő balesetet. Egy másik helyi járművezető pénteken, az éjszakai órákban szenvedett anyagi káros balesetet Szombathelyen, a Széll Kálmán utcában. Egy 41 éves, szombathelyi férfi pedig szombaton a késő esti órákban közlekedett autójával Gencsapáti belterületén, amikor haladása során elvesztette uralmát járműve felett és egy betonoszlopnak csapódott autójával. A balesetben a sofőr – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyebben megsérült. Egy gyöngyösfalui gépkocsivezetőt Kőszegen igazoltattak az egyenruhások pénteken, az éjszakai órákban, aki szintén szeszes ital fogyasztását követően ült a volán mögé.

Mind a négy sofőrrel szemben pozitív értéket mutatott az alkoholteszter, velük szemben további mintavételre is sor került és – vezetői engedélyük elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult az illetékes rendőrkapitányságokon.

A Vas vármegyei rendőrök rendszeresen intézkednek ittasan közlekedő, vagy ittas állapotban balesetet okozó sofőrökkel. Nem lehet elégszer hangsúlyozni azt, hogy aki ittasan vezet, nemcsak önmagát veszélyezteti, hanem esetleges utasait, valamint a közlekedés más résztvevőit is.

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy a balesetek megelőzése csak közös felelősségvállalás alapján lehetséges, azok elkerülése érdekében minden közlekedésben résztvevőnek be kell tartania a közlekedési szabályokat!

„…hogy mindenki hazaérjen!”


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.