Hárman sérültek meg

2022. 09. 26., h - 06:54
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vasárnap egy baleset történt Tolna megye útjain.

Egy autós közlekedett szeptember 25-én éjszaka a megyeszékhelyen a Búzavirág utcában. A 19 éves nő nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg sebességét, elvesztette uralmát a jármű felett, és átsodródott a szemközti forgalmi sávba, majd egy villanyoszlopnak és egy kerítésnek csapódott. A kocsiban négyen utaztak. A balesetben a sofőrön kívül mindenki könnyebben sérült meg.

kép

Kollégáink a nap folyamán hét főt állítottak elő, aki közül négyen bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatók. A szonda hat sofőr esetében mutatott pozitív értéket. Az egyenruhások öt biztonsági intézkedést hajtottak végre, továbbá négy szabálysértési feljelentést tettek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.