Hárman sérültek meg
Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/12.24.%20baleset1.jpg?itok=4CGcXUyY)
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén december 23-án egy súlyos sérüléses és öt anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
Munkatársaink kilenc főt fogtak el, akik közül egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, nyolcan pedig illegálisan tartózkodtak Magyarország területén. Kollégáink 12 főt állítottak elő.
A szolgálatban levő állomány tagjai hat szabálysértési feljelentést tettek. A szonda egy sofőrnél lett pozitív. Az egyenruhások két biztonsági intézkedést hajtottak végre.
Egy Peugeot vezetője közlekedett december 23-án a nem sokkal dél előtt az 5113-as úton Decs irányából Sárpilis irányába. A szlovák nő figyelmét elvonta az általa használt mobil navigációs eszköz, ezért letért az útról. Amikor ezt észlelte ellenkormányzott, áttért a bal
oldali forgalmi sávba, majd az út melletti árokba sodródott, ahol egy fának csapódott. A balesetben ketten súlyosan, egy fő pedig könnyebben sérült meg.
![kép](/sites/default/files/inline-images/12.24.%20baleset.jpg)
A bátaszéki rendőrök 2021. december 23-án 18 óra 20 perckor ellenőriztek egy cseh rendszámú kisbuszt az M9-es autóúton Bogyiszló térségében. A kocsit egy 31 éves ukrán férfi vezette, aki 8 illegális migránst szállított. A külföldiek személyazonosságukat, illetve magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták, négyen szírnek, négyen pedig indiainak vallották magukat. Az illegális migránsokat visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A 31 éves sofőrrel szemben embercsempészés bűntett elkövetése miatt büntetőeljárást indítottak. Gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe is vették.
![kép](/sites/default/files/inline-images/12.23.%20M9%20migr%C3%A1nsok_0.jpg)