Hamis volt a rendszám
A rendőrség vádemelési javaslattal fejezte be a sárvári férfiakkal szemben folytatott eljárást Vas megyében.
A rendőrök 2018. március 29-én egy személygépkocsival közlekedő helyi lakost igazoltattak Sárváron. Munkatársaink az intézkedés során megállapították, hogy a 24 éves sofőr egy másik autóra kiadott hatósági jelzéssel ellátva vezette a járművet. Az eljárás során kiderült, hogy a férfi nem sokkal korábban vásárolta a gépkocsit és az eladó, egy 40 éves, ugyancsak sárvári férfi – az új tulajdonos tudtával és annak beleegyezésével – szerelte fel a gépjárműre a hamis rendszámot. A nyomozók H. Krisztiánt és K. Pétert gyanúsítottként kihallgatták és az ügyben egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.
A Sárvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a nyomozást befejezte, a keletkezett iratokat a Sárvári Járási Ügyészségre vádemelési javaslattal megküldte.