Hamis jogosítvánnyal a volán mögött

2019. 01. 27., v - 08:06
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Soha nem volt vezetői engedélye az 50 éves pakodi férfinak. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Az egyenruhások 2018. augusztus 28-án 11 óra 20 perckor Keszthelyen, a Pál utcában igazoltatták az 50 éves sofőrt, aki egy Lancia Kappa típusú személyautóval közlekedett. A férfi iratainak és adatainak ellenőrzése során kiderült, hogy érvényes vezetői engedéllyel soha nem rendelkezett, az általa átadott vezetői engedély pedig egy színes nyomtatóval készült hamisítvány.

A Keszthelyi Rendőrkapitányság a pakodi férfival szemben közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, az iratokat pedig átadta az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.