Halálra éheztette állatait

2014. 03. 27., cs - 11:44
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúszoboszlói rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták azt a férfit, aki hónapokon keresztül nem etette és nem itatta állatait.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. március 26-án 11 óra 20 perc körüli időben egy állampolgár telefonon értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét arról, hogy Hajdúszoboszlón, az egyik ingatlan udvarán több elpusztult állatot lát. A helyszínre érkező rendőrök az udvaron és a családi ház melléképületében több mint két tucat elpusztult juhot és egy tehenet találtak. A járőrök az adatgyűjtés és tanúkutatás után azonosították az ingatlan tulajdonosát, aki az egyenruhások kérdésére elismerte, hogy 2014 januárja óta nem adott az állatainak sem enni, sem inni, hagyta őket elpusztulni. A rendőrök bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt elfogták és a városi rendőrkapitányságra előállították az 59 éves helyi lakost, akit a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság G. László ellen – szabadlábon hagyása mellett – állatkínzás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.