Hajdúbagosi asztalos műhelyből loptak

2015. 02. 12., cs - 15:46
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hosszúpályi rendőrök vádemelést javasolnak egy hajdúbagosi férfi ellen, aki a megalapozott gyanú szerint betört egy asztalos műhelybe, ahonnan szerszámokat vitt el.

Egy férfi tett bejelentést 2014. július 13-án 11 órakor a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére arról, hogy az elmúlt 3 hónap folyamán - amíg elutazott - hajdúbagosi asztalos műhelyének ablakát ismeretlen személy betörte és azon keresztül különféle szerszámokat tulajdonított el.

A rendőrök a helyszínen adatgyűjtést végeztek, tanúkat hallgattak ki és a tudomásukra jutott információk alapján egy konyári lakostól lefoglaltak egy a műhelyből származó fűkaszát, melyet a sértettnek visszaadtak. A Hosszúpályi Rendőrőrs munkatársai azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 42 éves M. Zoltánt, akit kihallgattak.

A hajdúbagosi lakos ellen a Debreceni Rendőrkapitányság Hosszúpályi Rendőrőrs a lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.