Hajdú-Bihar vármegyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában kettő személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, amelyek könnyű sérüléssel végződtek.
A szolgálatot ellátó állomány hat személyt fogott el, közülük két embert a velük szemben érvényben lévő körözés alapján, egy főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, három külföldit pedig az ország területén való jogellenes tartózkodás miatt.
A rendőrök 14 személyt állítottak elő, ebből kilenc főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés négy esetben történt.