Hajdú-Bihar vármegyei összesítő
Az elmúlt 72 óra intézkedései.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 72 órában négy személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, amelyek közül kettő súlyos, kettő pedig könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány három személyt fogott el, közülük egy külföldit az ország területén való jogellenes tartózkodás miatt, míg két személyt a velük szemben érvényben lévő körözés alapján.
A rendőrök 24 személyt állítottak elő, ebből kilenc főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 25 esetben történt.