Hajdú-Bihar vármegyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában nem jutott a rendőrség tudomására személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset.
A szolgálatot ellátó állomány 9 személyt fogott el, közülük három főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, három külföldit az ország területén való jogellenes tartózkodás miatt, míg három személyt a velük szemben érvényben lévő körözés alapján.
A rendőrök hat személyt állítottak elő, ebből öt főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés három esetben történt.