Hajdú-Bihar vármegyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában kettő személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, amelyek súlyos sérüléssel végződtek.
A szolgálatot ellátó állomány hét személyt fogott el, közülük egy embert a velük szemben érvényben lévő körözés alapján, hat főt pedig bűncselekmény elkövetésén értek tetten.
A rendőrök 18 személyt állítottak elő, ebből 11 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés öt esetben történt.