Hajdú-Bihar vármegyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései.
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában öt személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, melyek közül három súlyos, kettő pedig könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány négy személyt fogott el, közülük egy embert az ellene érvényben lévő körözés alapján, három főt pedig bűncselekmény elkövetésén értek tetten.
A rendőrök nyolc személyt állítottak elő, ebből egy főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés nyolc esetben történt.