Hajdú-Bihar vármegyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései.
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, ami könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány nyolc személyt fogott el, közülük négy embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, négy főt pedig bűncselekmény elkövetésén értek tetten.
A rendőrök 12 személyt állítottak elő, ebből négy főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés öt esetben történt.