Hajdú-Bihar vármegyei összesítő

2023. 01. 27., p - 07:45
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, melyek közül egy súlyos, három pedig könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány hét személyt fogott el, közülük egy embert az ellene érvényben lévő körözés alapján, öt főt pedig bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egy külföldit pedig az ország területén való jogellenes tartózkodás miatt. 

A rendőrök 12 személyt állítottak elő, ebből három főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés három esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.