Hajdú-Bihar vármegyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában hét személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, amelyek közül kettő súlyos, öt pedig könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány négy személyt fogott el, közülük egy főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, két embert a velük szemben érvényben lévő körözés alapján, míg egy külföldit pedig az ország területén való jogellenes tartózkodás miatt.
A rendőrök kilenc személyt állítottak elő, ebből egy főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés hét esetben történt.