Hajdú-Bihar vármegyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, amelyek közül egy súlyos, kettő pedig könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány öt személyt fogott el, közülük két főt pedig bűncselekmény elkövetésén értek tetten, két személyt a velük szemben érvényben lévő körözés alapján, míg egy külföldit az ország területén való jogellenes tartózkodás miatt.
A rendőrök hét személyt állítottak elő, ebből egy főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés nyolc esetben történt.