Hajdú-Bihar megyei összesítő

2015. 05. 01., p - 08:04
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra.

Az elmúlt 24 órában a hajdú-bihari rendőrök 3 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 2 súlyos, míg 1 könnyű sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány 13 személyt fogott el, közülük 10 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 3 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök 19 személyt állítottak elő, köztük 5 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

 

 

A Debreceni Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt indított eljárást egy helyi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint egy biztonsági őr telefonon tett bejelentést 2015. április 30-án 18 óra körüli időben a rendőrség ügyeletére arról, hogy egy Debrecen, Kishatár úti áruházban lopáson értek tetten egy nőt, akit visszatartanak. A helyszínre érkező járőrök megállapították, hogy a 41 éves nő a zsebébe édességet, a táskájába pedig ruházati termékeket rejtett, majd az üzletből fizetés nélkül akart távozni. A rendőrök a helyi lakost elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.