Hajdú-Bihar megyei összesítő

2015. 03. 25., sze - 08:54
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

Az elmúlt 24 órában a hajdú-bihari rendőrök 1 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amely súlyos sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány 9 személyt fogott el, közülük 4 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 3 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, míg 2 főt az ország területén történő jogellenes tartózkodás miatt. A rendőrök 23 személyt állítottak elő, köztük 11 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.