Hajdú-Bihar megyei összesítő

2015. 12. 19., szo - 08:14
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

Az elmúlt 24 órában a hajdú-bihari rendőrök 4 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyekből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 1 közúti közlekedési baleset súlyos, 2 pedig könnyű sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány 5 személyt fogott el, akik közül 3 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 2 főt pedig az ellenük érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök 12 személyt állítottak elő, köztük 7 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 10 esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a körözött

Több elfogatóparancs volt érvényben az ellen a mindszenti férfi ellen, akit a szegedi rendőrök fogtak el.

 

Autóból az ágyneműtartóba

A baleset helyszínétől néhány utcányit menekült az a férfi, akit a budapesti rendőrök másfél órán belül elfogtak a VIII. kerületben.