Hajdú-Bihar megyei összesítő

2015. 12. 08., k - 07:40
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

Az elmúlt 24 órában a hajdú-bihari rendőrök 5 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 2 súlyos, míg 3 könnyű sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány 7 személyt fogott el, akik közül 5 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 2 főt pedig az ellenük érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök 12 személyt állítottak elő, köztük 5 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 13 esetben foganatosítottak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a körözött

Több elfogatóparancs volt érvényben az ellen a mindszenti férfi ellen, akit a szegedi rendőrök fogtak el.

 

Autóból az ágyneműtartóba

A baleset helyszínétől néhány utcányit menekült az a férfi, akit a budapesti rendőrök másfél órán belül elfogtak a VIII. kerületben.