Hajdú-Bihar megyei összesítő

2022. 10. 20., cs - 06:10
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában öt személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, amelyek közül kettő súlyos, három pedig könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány négy személyt fogott el, akiket bűncselekmény elkövetésén értek tetten.

A rendőrök hét személyt állítottak elő, ebből három főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 13 esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.