Hajdú-Bihar megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, ami súlyos sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány kilenc személyt fogott el, közülük két embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, hét főt pedig bűncselekmény elkövetésén értek tetten.
A rendőrök 11 személyt állítottak elő, ebből hat főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 15 esetben történt.