Hajdú-Bihar megyei összesítő

2022. 10. 01., szo - 07:42
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén nem intézkedtek a rendőrök.

A szolgálatot ellátó állomány hat személyt fogott el, ebből két főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, négy személyt pedig a velük szemben érvényben lévő körözés alapján.

A rendőrök 14 személyt állítottak elő, ebből nyolc főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés kettő esetben történt.

 
 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.